A 80-as évek legvégén még nagyon sokan járnak a Hungarian Queen Fan Clubba, a zenekar hivatalos magyar rajongói klubjába.
Ennek köszönhetően találkozik
Madai Zsolt dobos és a gitáros Töpi, akik később az Arculat zenekarral 1991-ben megnyerik a HQFC "amatőr Queen előadók versenyét". A következő években aztán számtalan klub keretében játszanak, immár nem csak Queen dalokat.

1994-ben, a szemesi Queen Fan táborban búcsúzik az Arculat, de Zsolt és Töpi továbbra is együtt zenél. Ugyanitt lép fel először Queen Emlékzenekar néven egy alkalmi csapat, amely akusztikus formába öntött Queen nótákat ad elő.

 

 

 

A sikeres bulit szeptemberben, a HQFC-ben megismétlik. Ettől kezdve az Emlékzenekar időnként fellép a klubban vagy a táborban. Ekkortájt csatlakozik a bandához a fiúk másik zenekarából Kálmán László, aki azóta is az Emlékzenekar billentyűse.

Sokáig inkább "Queen Karaoke Zenekar"-ként működik a társaság, hiszen élőben játssza a dalokat, míg a klubtagok énekelnek, aztán egyre több lesz az önálló koncert is, bár a két alapítón kívül a csapat összetétele időről-időre változik.

 

 

 

2001 elején Zsoltban és Töpiben felötlik egy emlékkoncert ötlete, amelyet Freddie Mercury halálának 10. évfordulóján rendeznének, s ahol a magyar könnyűzenei élet legjobb énekesei énekelnék a Queen dalokat. A RÉM Kreatív Csoport nélkülözhetetlen támogatásával és szervezésében, valamint a Petőfi Csarnok segítségével, november 24-én, közel 2000 ember emlékezik együtt a Queen Audiencián. A zenekar: Lengyel Zoltán az After Cryingból billentyűn, a számtalan formációból ismert Hárs Viktor basszusgitáron, a háromtagú Avocaldo vokál: Micheller Myrtill, Wolf Kata és Urbán Orsi, valamint Zsolt és Töpi. A koncert mindenkinek óriási élmény és örök emlék.

 

 

 

Egy év kihagyás után Zsolt másik zenekarából, az After Cryingból Bátky-Valentin Zoltán, azaz BZ személyében hamarosan új énekes érkezik a bandába, aki hatalmas Queen rajongó és egykoron szintén a Queen klub tagja volt. Ezzel a felállással a 2003-as Sziget fesztiválon több ezer tomboló ember előtt kezdődik az új fejezet. A társaság 2004 karácsonyán, nyeri el végleges formáját, amikor a csapatba érkezik a Wellingtonból és a Nemesisből ismert Berczelly Csaba, akivel immár a basszusgitáros személyében is igazi Queen fanatikus kerül a többiek közé.

 

 

 

A zenekar már a kezdetek óta hűen követi alapelvét:
A külsőségek mellőzésével, a Queen-zene, a "Queen koncertérzés" tolmácsolásával foglalkozik
- senki ne számítson tehát műbajuszra és Freddie jellegzetes pózaira.

A recept láthatóan működik, hiszen a csapat jó pár éve folyamatosan, nagy sikerű, teltházas koncerteket ad a Szigettől a Petőfi Csarnokon át nagyobb klubokig, így próbálva felidézni a legenda emlékét a régi rajongóknak, valamint megcsillantani a korona néhány gyémántját azoknak is, akik már nem láthatták a Queen élő koncertjeit.

(a zenekar történetét kifejtősebb formában ide kattintva egy új ablakban is elolvashatod)

 

 

/// www.queentribute.hu /// queentributehungary@gmail.com ///